Európa-nap Székelyudvarhelyen

1950. május 9-én a francia külügyminiszter javaslatot tett az Európai Szén- és Acélközösség létrehozására, ezt az európai integráció első lépésének tekinthetjük. Akkor Franciaország, Németország, Belgium, Hollandia, Luxemburg, Olaszország írták alá a szerződést, amely az Európai Közösségek megalakulásához, majd az Európai Unióhoz vezetett. 1985-ben határozták el a kormányfők, hogy május 9. legyen Európa napja, mely nem csupán az alapító országokhoz, hanem minden tagállamhoz szól. 2013-ban már 28 ország volt tagja az Európai Uniónak.

Szemét helyett recycling és upcycling

Évente 481 kg szemetet termel egy átlagos európai. A statisztikai mutatók kedvezőbbek, amennyiben a romániai és a magyarországi számokat nézzük: az Eurostat 2013-as kimutatása szerint Magyarországon 378 kg szemetet gyártanak a lakosok, míg Romániában 272 kg hulladék keletkezik. Ez utóbbi Európában a legkevesebb, viszont így is jóval több a szükségesnél. Ez a rengeteg hulladék csak az úgynevezett kommunális, vagy települési szemetet jelöli, benne van például a mindennapokban kidobott csomagolóanyag, élelmiszer, a kerti hulladék és a települési közintézmények szemete is, viszont az ipari és a mezőgazdasági hulladékot nem tartalmazza.